Sziasztok!
Itt is van az első fejezet. Köszönjük a három komit. Nagyon jól esett.
Annak is nagyon örülünk, hogy már 5 rendszeres olvasónk van.
Most pedig azt szeretnénk, ha meglenne a minimum 5 komi.
Puszii: Wiwii & Bettii
* 12 évvel később *
~ Lizzie szemszöge ~
Reggel frissen keltem ki az ágyból és egy nagy nyújtózkodás után, kikászálódtam belőle, majd megtettem a szokásos reggeli teendőket. Amikor már mindennel kész voltam, lementem a konyhába megreggelizni.
Egy cetlit találtam a bárpulton, amit anyu írt.
" Jó reggelt kincsem! Elmentem dolgozni, majd a szokásos időben jövök. Puszi: Anyu "
Reggelire a gabonapehely mellett döntöttem. Miután elfogyasztottam a reggelimet, úgy döntöttem, erőt veszek magamon és meglátogatom a nővérem sírját. Amikor odamegyek mindig előtörnek a régi emlékeim, többek közt az, amikor anyu közölte velem, hogy a nővérem elhunyt és apa pedig elhagyott minket. Azóta nem tartjuk vele a kapcsolatot. Nagy teher volt egy nyolc éves kislány számára mindez, főleg, hogy egyszerre történt. Két évig jártam ez miatt pszichológushoz, persze nem sokat javított az állapotomon. Utána pedig anyával átköltöztünk a város központja közelébe, mivel nem tudtam megmaradni az eddigi házban.
Gondolatmenetemet a csengő zavarta meg, Ashley volt az. Vele a történtek után szoros kapcsolatba kerültem. Szinte a nővéremként tekintek rá.
- Szia Ash, gyere be! De pont most indultam Mia sírjához. Lenne kedved elkísérni?- kérdeztem reménnyel teli hangon, mivel be kell valljam nem igazán szeretek egyedül sétálni, főleg temetőben nem.
- Szia! Ezt kérned sem kell! De vegyél fel valamit, mert elég hűvös van.- nézett végig rajtam, mert csak egy csőszárú farmerben voltam és egy rövid ujjú felsőben.
- Rendben, 1 perc és itt vagyok. - azzal a lendülettel fogtam magamat és felmentem a szobámba keresni egy pulóvert. Miután ráleltem a megfelelő darabra, lementem a földszintre és barátnőmmel együtt elindultunk. Élveztem, hogy vállamra lógó hajamat lágyan fújja a szél.
A temető ugyan nem volt túlságosan közel de így legalább ki tudtam szellőztetni a fejem.
- Ma van pont tizenkét éve, hogy elveszítettük őt. - mondtam Ashleynek, miközben az aszfaltot bámultam.
- Igen, de annyira furcsa ez az egész.- vetett fel egy újabb kételyt.
- És mégis mi? - kérdeztem értetlenkedve.
- Ha hirtelen történt az egész, akkor a ruhái hova lettek? - na most bújt ki a szög a zsákból.
- Anyu tette el őket, mert nem akarta, hogy bármi felzaklathasson. - válaszoltam egyszerűen.
- Ahha, világos...Váltsunk témát! Képzeld a bátyám holnap jön haza Líbiából. - lökött oldalba könyökével, szemöldökét húzogatva.
- Akkor most nagy az öröm, igaz? Utoljára hat éve beszéltem vele és csak azért, hogy megkérdezze, hogy mennyi az idő. Nem is értem, hogy hogyan lehettem belé szerelmes. Jó, mondjuk csak nyolc éves voltam. Akkor még azt sem tudtam mi egyáltalán az a szerelem.
- Ahogy gondolod. De tudd, hogy Eric már megváltozott, jó irányba.
- Mindannyiunk megváltozott, Ash. Senki se a régi többé. Na de nézd, már meg is érkeztünk! - léptük át a kapu küszöbét.
Elindultunk a már sajnos megszokott irányba és a nővérem sírjánál megálltunk. Éreztem, hogy nem bírom sokáig könnyek nélkül, ezért jobbnak láttam, ha most kicsit egyedül maradok.
- Ashley, megtennéd nekem, hogy egy kicsit magamra hagysz Miával? - néztem rá könnybe lábadt szemekkel.
- Persze, majd szólj, hogyha kellek, én addig leülök arra a kis padra.- mutatott ujjával egy távoli kis padra.
- Jól van, köszönöm. - megköszöntem, majd Ash távozott.- Na szia nővérkém. Nagyon hiányzol már mindenkinek de legfőképp nekem. Nélküled minden, olyan más. Igaz, hogy nem jöttünk ki annyira jól de tudtuk jól, hogy mindenféle esetben számíthatunk egymásra. Miért hagytál itt minket? Persze tudom, hogy ez nem a te hibád volt de azt is tudom, hogy a jó emberek mennek el leghamarabb. És még csak el sem tudtam tőled búcsúzni. Bízom benne,hogy majd még látlak, mert tudod mit? Érzem, a távolban még van remény, hogy életben vagy. - sírva borultam rá a sírkőre.
~ Mia szemszöge ~
Ma reggel is ,szokás szerint délben keltem fel. Mint mindig, most is azzal kezdtem a napomat, hogy levelet írok a húgomnak, Lizzienek. De ez már így megy mióta elköltöztem Svédországból. Elővettem a papírt, és a tollat, majd írni kezdtem.
Drága Lizzie !
Először is tudnod kell, hogy már nagyon hiányzol. Bár fogalmam sincs, hogy miért nem írsz
vissza a leveleimre. Nem akarom mentegetni magamat de nem szánt szándékkal hagytalak magadra. Lehet, hogy már beleuntál az örökös próbálkozásaimba de ameddig csak lehet
én harcolni fogok, és tudd, hogy bármit megtennék érted. Mert nagyon szeretlek. Nem
tudom, hogy hogyan alakultak a dolgaid az életben de sok jót és szépet
kívánok neked, drága húgocskám.
Amint kész lettem a levél írásával, levittem apu dolgozószobájába a borítékot. Amint az ajtóhoz értem, bekopogtam, és beléptem.
- Jó reggelt Kicsim ! - köszöntött apa, mikor meglátott az ajtóban.
- Szia Apu ! Elena feladta már a leveleket a postán? - kérdeztem reménykedve a nemleges válaszban.
- Igen. Már korán reggel elvitte. Nem délben kéne felkelni. De mért kérdezted ?
- Tudod. Csak a szokásos.
- Jaj Kicsim, nem unod még?
- Nem. És addig fogok próbálkozni, amíg el nem érem a célom. De ha már elvitte akkor feladom én. - mondtam és elvettem a már asztalom fekvő irományt.
- Ne...Majd én elviszem. Tedd csak nyugodtan a dolgodat. - nagyon meglepődtem apa reakcióján. Szinte, majdnem felborította az asztalt.
- Ha te mondod... Na de akkor én már nem is zavarlak. Szeretlek Apu.! - azzal a lendülettel ki is mentem a szobából.
Bementem a konyhába és szerencsémre ott találtam Elenát is. Nem vagyok híve a parancsolgatásnak és főleg nem Elenával, akivel szinte már anya-lánya kapcsolatban vagyunk.
- Jó reggelt ! Elena megkérhetnélek, hogy összedobnál nekem valami reggelit? - kérdeztem a házvezetőnőnktől.
- Persze Mia. Hiszen ezt kérned sem kellene.
- Köszi. Én addig átöltözöm. - leugrottam a bárszékről, és felszaladtam a szobámba. Kinyitottam a gardróbomat, majd kivettem a számomra megfelelő öltözéket. Ez esetben egy hosszabb összeállítást választottam, mivel odakint nem volt túl meleg.
Mivel ma egy kicsit később keltem a kelleténél, ezért az összes olyan cuccot bepakoltam egy táskába, ami szükséges lehet egy táncpróbához. Miután ezt megtettem, elindultam lezuhanyozni. Zuhanyzás után, fogat mostam, majd a hajamat felkötöttem. Ezt követően reggelizni indultam. Elena a kedvenc salátámat készítette el. Gyorsan elfogyasztottam a tányér összes tartalmát és a fekete BMW-m felé vettem az irányt. Indulás előtt küldtem egy üzenetet Hilarynak, a barátnőmnek, hogy ő is a táncterembe jöjjön és onnan indulunk majd futni. Beindítottam a kocsit és szerencsére az út teljesen zökkenőmentesen telt. Hamar odaértem és láttam, hogy már barátnőm is a bejáratnál áll.
- Szia. Na megjöttem. Pakoljunk le az öltözőbe és felőlem már mehetünk is. - mondtam miközben odasétáltam a bejárathoz. Megkerestem a kulcsokat, majd kinyitottam az ajtót.
- Hello. Elég hamar ideértél. Rendben.
Miután lepakoltunk, elindultunk a kitűzött célunk megvalósítása felé. Vagyis a parkhoz. Hilaryval elterveztük, hogy kétszer körbefutjuk a parkot. Már a második körnél tartottunk, mikor hátranéztem és láttam, hogy Hilary lemaradt de abban a pillanatban nekiütköztem egy embernek, minek következtében szoros kapcsolatot kötöttem az aszfalttal. Ránéztem az illetőre, majd szemem-szám tátva maradt a látványtól.
- Te.. ?!
